A Vasvári Pál Tagintézmény 6. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretében november 12-én a Fővárosi Nagycirkusz „Csillagtánc” című előadásán vehettek részt.
A világ minden tájáról érkeztek artisták a varietére.
Láthattak lengőtrapézon, levegőkarikán, kínai rúdon ügyeskedő légtornászokat, akrobatákat, labdazsonglőröket, balettet kerékpáron, ugródeszka csoportot, egykerekűvel mozgó akrobatát, állatidomárt, aki kutyákkal mutatott be különböző mozgásokat.
Ezek a művészek felléptek már sok más országban is, így különösen megtisztelő volt, hogy iskolánk diákjai ilyen világszínvonalú előadást tekinthettek meg.
A produkciók teljesen elvarázsolták a gyerekeket.
Kicsit fáradtan, de új élményekkel gazdagodva tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget!
Nagy Mária