Pályaválasztási kiállítás Nyíregyházán Dönts jól, jövőd a tét!” ezzel a jelmondattal nyílt pályaválasztási kiállítás Nyíregyházán a Continental Arénában. Tagintézményünkből 40 gyerekkel látogattunk erre a rendezvényre, mert a nyolcadik évfolyamosok fontos döntés előtt állnak.
Pályaválasztási kiállítás Nyíregyházán
Dönts jól, jövőd a tét!” ezzel a jelmondattal nyílt pályaválasztási kiállítás Nyíregyházán a Continental Arénában. Tagintézményünkből 40 gyerekkel látogattunk erre a rendezvényre, mert a nyolcadik évfolyamosok fontos döntés előtt állnak.
„ Melyik középiskolát válasszam?” –teszik fel a kérdést. Még úgy is, hogy a szülei ott állnak a háttérben és segíteni, irányítani próbálnak. A jó irány kiválasztásához kellenek az iskolák és a vállalkozások is. Ezen a kiállításon majdnem 100 középiskola és cég mutatkozott be, akik csábították diákjainkat, hogy „náluk próbáljanak szerencsét. Érdekes kísérleteket, termékeket láthattak a standokon és a résztvevő gyerekek a helyszínen ki is próbálhatták, mit rejt egy-egy szakma szépsége.
Tiszalökön a HCT Kft-nél rendeztek pályaorientációs szakmai napot, ahol 10 nyolcadikos diákkal vettünk részt. Itt elsősorban a szakképzés került előtérbe, a gyerekek a cég által hirdetett szakmák között válogathattak. Volt robottechnika, burkolás, versenyautó építés, kamionozás, hegesztés. VRC-szemüveges szimuláció több helyszínen is. Tanulóink elmondása szerint érdekes, tanulságos volt mind a két kiállítás, és néhányukat megerősítette továbbtanulási döntése helyességében.