Újfehétói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mindenki nyertesként végzett – ERKEL- PRÓBA iskolánkban
2019. 11. 12.

Erkel- napok rendezvényei

 

 

 

 

November 7-én, az ERKEL- NAPOK keretében játékos vetélkedőn bizonyíthatták ügyességüket és rátermettségüket

felső tagozatos diákjaink. Nagy örömünkre minden osztály delegált csapatot a hatfordulós versenyre.

 

A feladatok során – egyebek mellett a totón, a vaktérképen vagy a zenefelismerésen – a zeneszerzővel és a műveivel kapcsolatos

tudásukról adtak számot a tanulók. Az aulában – ahogyan máskor is – nagy volt a zsongás, ezúttal azonban nem a suli-pletykákat

suttogták a gyerekek, hanem például azt, hogy mi volt Erkel Ferenc első zeneművének a címe.

Nagyszerű volt látni, milyen ügyesen és céltudatosan dolgoztak a diákjaink, minden csapat együttműködve, fegyelmezetten és derűsen.

 

A verseny első helyezését az 5.a hozta el, a második a 7.z, a harmadik pedig a 8.z osztály lett.

 

Senki sem távozott azonban üres kézzel, minde résztvevő mozijegyet kapott ajándékba, a szerdai Álomnagyi című filmre,

a nyíregyházi Cinema Citybe.

A verseny tisztaságára a három fős zsűri ügyelt:

Béres Józsefné intézményvezető asszony,

Daróczi Sándorné tanárnő és Király Kálmán tanár úr.

Az ERKEL- PRÓBÁT szervezték:

Horváth Anikó tanárnő

Dr. Polgáriné Szilágyi Edit tanárnő.

Köszönjük szépen minden közreműködő segítségét és támogatását!

© 2018-2024 www.ujfehertoiskola.hu | adatkezelési tájékoztató
powered byForweb - Webáruház készítés