Megnyitó ünnepség
2019. 11. 12.
Erkel-napok rendezvényei
November 6-án reggel ünnepi díszbe öltözött iskolánk aulája az Erkel- napok megnyitó ünnepségének tiszteletére.
Kedves meghívott vendégeink, szülők és iskolánk közössége együtt emlékezett névadónkra, Erkel Ferencre születésnapja alkalmából.
Ünnepi beszédében iskolánk intézményvezetője, Béres Józsefné felidézte a nagy zeneszerző életének legfontosabb állomásait,
és emlékeztetett arra, mennyire fontos, hogy ennek az intézménynek a falai között hétköznapjainkat
Erkel Ferenc szellemiségéhez méltóan éljük.
A műsorban Istenes Márk, 8. z osztályos diákunk a Hazám, hazám címen ismertté vált áriát énekelte el,
majd Daróczi Sándorné és Hotzi Péter tolmácsolásában a Hunyadi László című operából a Palotást hallhattuk.
Iskolánk történetében először került sor az első osztályos diákok fogadalomtételére,
és az „ Erkel-nyakkendő” átadásával Erkeles diákká avatására.
Hagyományainkhoz híven köszöntöttünk egy olyan személyt, akinek sokat köszönhet iskolánk.
Idén Pásztor Ferencné Veronkának köszöntük meg azt a hosszú évek óta tartó önzetlen segítséget ,
melyet iskolánk alapítványán keresztül intézményünknek nyújtott.
Az Erkel dombormű megkoszorúzása után a nagykórus énekelte el Erkel Ferenc Ima a nemzetért című művét,
majd eredményhirdetés következett.
Az iskolai futóverseny helyezettjeinek ajándékait intézményünk vezetője , Béres Józsefné adta át.
Köszönjük Dr. Hosszú József polgármester úrnak és minden kedves vendégünknek, a szülői szervezet tagjainak,
hogy elfogadták meghívásunkat és velünk együtt ünnepeltek.