Újfehétói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Újfehértó Város Önkormányzata és a Fiatalok Újfehértóért Ifjúsági Egyesület várostörténeti vetélkedőt hirdetett a város 5. osztályos diákjai számára. A verseny Újfehértó várossá avatásának 30. évfordulójára készült rendezvénysorozat egyik része. A felkészüléshez CD anyagot és nagyon szép, jól megfogalmazott, nyomtatott anyagot biztosított a rendezőség. A verseny 2022. március 25-én volt az újfehértói Nonprofit Közösségi Szolgáltató Házban. Tóth Zsuzsanna muzeológus néni és kedves csapata várta az 5. a osztályunk 24 emberét. 10 kérdéskörben, mindenféle érdekes feladattal „szedték ki” diákjainkból, amit megtanultak városunk történetéből. A tudást borítékba zárták és később értékelték. Az eredményhirdetésre március 30-án került sor a Zajti Ferenc Művelődési Központban. Hosszú József polgármester úr mondta el a végeredményt és osztotta ki a helyezetteknek az ajándékokat. A gyerekeink nagy lelkesedéssel készültek és vettek részt a versenyen, de most sajnos csak a negyedik helyezést érték el. Köszönjük, hogy részt vehettünk a rendezvényen!

                                                                                                                                    Virág Attila




© 2018-2024 www.ujfehertoiskola.hu | adatkezelési tájékoztató
powered byForweb - Webáruház készítés