„ Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek…” / József Attila /
Mi legyek, ha felnőtt leszek? Sokszor megfogalmazódik ez a kérdés a gyermekekben.
Valóban nem könnyű eldönteni, hogy milyen szakmát tanuljunk, mi az, ami érdekel, amiben majd kiteljesedhetünk, amit nap mint nap örömmel fogunk végezni.
Ennek kiválasztásában segíthet a pályaorientációs nap, amelyet évek óta szervez iskolánk.
Ebben a tanévben október 4-én került megrendezésre ez a nap.
A nyolcadikosokhoz reggel a KOSZISZ Szent István Gimnáziumból érkeztek pedagógusok, hogy bemutassák iskolájukat.
Ezt követően a végzősök online teszt kitöltése alapján kaptak iránymutatást, hogy számukra milyen szakmai terület lehet megfelelő.
1-7. évfolyamos diákjaink különféle foglalkozásokkal ismerkedtek.
Nagyon sokszínű volt a paletta, amit köszönhetünk a helyi magánszemélyeknek, vállalkozóknak, cégeknek, állami szervezeteknek, intézményeknek, hiszen nagyon szívesen álltak rendelkezésünkre, vállalva, hogy bemutatják napi tevékenységüket.
A gyerekek részesei lehettek a folyamatoknak, fizikai, szellemi munkavégzésnek egyaránt. Sőt! Ki is próbálhattak különböző munkaköröket.
Volt olyan alsós osztály, aki palacsintát töltött, de olyan is, ahol az egyik anyuka készített nekik reggeli fogásokat.
Jó hangulatban telt a nap. Minden tanuló elmondhatja, hogy sok érdekes információval gazdagodott, új élményekkel tértek haza.
Köszönjük a közreműködést:
Autósboltnak, Dudás-Járó Anitának, Hamza Katalinnak, a Kőfaragó műhelynek, a Körforgalom italdiszkontnak, a Málna fruct Kft-nek, a Marcsi- kernek, Mester Istvánnak, Morvai Mártonnak, Nagy Sándornak, Nagyné Marján Erikának, Nagyné Tatai Renátának, a Napsugár Tagóvodának, az Önkormányzati Tűzoltóságnak, a PA-COMP KFT- nek, Szabó Györgynek, a Szimita-Trade Kft-nek, Tóth Zsanettnek, az Újfehértói Rendőrőrsnek, az Újfehértó Vasútállomásnak.
Külön köszönjük a Málna fruct Kft-nek, a PA-COMP KFT- nek, a Szimita-Trade Kft-nek, hogy finomságokkal, ajándékkal is meglepték a gyerekeket.
Nagy Mária